"Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét." (6)

Mai, anyag-orientált világunkban úgy tűnik, hogy Isten ügye kevesek ügye maradt. Fontosabb a pénz, a hatalom, a boldogulás, a megélhetés, mai korunk bálványai... Sokaknak elvesztegetett időnek számít az, amit a templomban tölt – már ha valamilyen esemény odakényszeríti.

Mindezt tudjuk a Szentírásból. Hogy „kevesen vannak a választottak” (Mt 22,14). Hogy ha nem látszik az ember számára, akkor is van, aki nem hajt térdet semmilyen bálványnak: Illés próféta azért menekül Jezabel haragja elől, mert azt hiszi, hogy egyedül maradt. De nem, bár nem tudott róla, volt ott hétezer ember, aki nem hajtott térdet Baálnak (1Kir 19,18).

Éppen ezért meglepő, hogy Pál apostol a kolossébeli gyülekezetnek azt írja, hogy az igazság beszéde az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik. Az egész világon! Hogy lehetséges? Hát a hallás és a megismerés által. Mint ahogy a kolosséi gyülekezet meghallotta a Jézusról szóló evangéliumot, az gyümölcsöt kezdett teremni a gyülekezet tagjaiban. Ez az Ige terjedésének a módja: meghallani és engedni, hogy az gyümölcsöt teremjen.

Meghalljuk-e ma az Igét? Gyümölcseink elárulnak minket. Jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, mondja Jézus (Mt 21,17). Mi számít jó gyümölcsnek, azt is Pál apostol foglalta össze, amikor a Lélek gyümölcseiről ír: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23). Megvannak-e ezek bennünk? Fel tudjuk-e vállalni, hogy nem sodródunk az árral, nem megyünk a széles úton csak azért, mert mindenki ott megy? Be tudjuk-e vállalni, hogy szembe megyünk azzal, ami menő és trendi? El akarjuk-e, merjük-e mondani mindazt, amit hallottunk Isten tetteiről, tanításairól, ígéreteiről? Hogy tőlünk hallhassanak mások arról, ami a mi életünket megváltoztatta, más irányba terelte.

Pál apostol hálát ad azért, hogy ezek a gyümölcsök látszanak a gyülekezeten. Észrevesszük-e a jó gyümölcsöket a környezetünkben és tudunk-e hálát adni a felfedezett, látható hitért, reménységért és szeretetért, ahogy Pál apostol is tette?

Még egyet tesz az apostol a gyülekezetért: imádkozik értük. Annak ellenére / vagy épp azért, mert nem ő alapította a gyülekezetet, hanem Epafrász, fontosnak tartja, hogy imádkozzon értük. Hálát adva, hogy meghallották az Igét és hogy megmaradjanak abban, amit tanultak.

A gyülekezet születése ott kezdődik, amikor mi ilyen hittel és hálaadással tudunk imádkozni egymásért.