"Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt." (10)

Az újszövetségi iratokból tudjuk, hogy Pál apostol civil foglalkozása sátorponyva készítő volt. Ezt a mesterséget tanulta ki és volt idő, amikor ebből tartotta el magát. Efézusban hosszabb időt töltött el. Aquila és Priscilla házában lakott és hogy ne terhelje vendéglátóit, tanult mesterségéből tartotta el magát. Talán ezért hozza a sátorról szóló példát ebben az igeszakaszban, amikor a mulandóságról és az örökkévalóságról beszél. Tudja, hogy a legerősebb sátorponyva is elhasználódik. Rongálja és gyengíti az erős szél, hatással van rá az eső, a nagy hideg, de mégis talán a nap sugárzó hatásától romlik a leggyorsabban.

Egykor pedig elérkezik a pillanat, amikor a múlandó összeomlik, alkalmatlanná válik a használatra, sőt semmivé lesz. Bár azzal vigasztal, hogyha ez be is következik, van Istentől készített otthonunk. Nem kézzel készített, evilági hajlék, hanem örökkévaló mennyei ház. Földi testünk is mindenben igazodik a mulandó földi világhoz. Arcunkon és testünkön is megmutatkozik az idő múlása, míg végül eljön a pillanat, amikor meg kell válnunk földi testünktől.

Pál pedig azt mondja, ilyenkor elgondolkodik az ember azon, hogy milyen jó lenne felölteni a régire az újat, hogy a mulandóságot elnyelje az örökkévaló. De mindannyiunknak oda kell majd állnunk Krisztus ítélőszéke elé, mégpedig leplezetlenül, ami nem meztelenséget jelent, hanem azt, hogy Ő mindent tud rólunk.

Reménységünk mégis az, hogy mennyei Atyánk kegyelméből Krisztus megváltásának mi is részesei lehetünk. Isten ígéretei igazak, az ígéret pedig az, hogyha meg kell válnunk földi sátorházunktól, ideiglenes lakóhelyüktől, van Istentől készített hajlékunk, örökkévaló mennyei házunk.

Kövessük az utat, amin haza érkezhetünk mennyei Atyánkhoz, akihez mindig is tartoztunk, mert Krisztust elfogadva és Krisztusban bízva nem elveszettek, hanem megkegyelmezettek vagyunk.