„Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (11-12)

Manapság a pozitív megerősítés elvét szokás preferálni a nevelésben. Tudnék vitatkozni azzal, hogy ez hasznos-e vagy sem. Ám tudom azt, hogy azok, akiket fiatalként biztos kézzel fogtak a szülei megtanulták, hogy mi a jó és mi a rossz, így biztos alapokra építkezhettek tovább az életben. Illetve látok szép számmal olyan eseteket, mikor határozatlan szülők olyan határozatlan, célt tévesztett, döntésképtelen gyerekeket nevelnek, akiknek az életben később nagy nehézséget jelent majd az önálló döntéshozatal, a konfliktuskezelés, egyáltalán a célok kitűzése és megvalósítása. Nem szeretjük az intést és a dorgálást, ám igenis vannak esetek amikor szükség van rájuk.

Keresztyén emberként nagyon jól tudjuk, hogy Isten használja ezeket a nevelési eszközöket. vannak ugyanis helyzetek, amikor az ember már nem ért a szép szóból, amikor nem hallgatunk az atyai szóra, mikor megfeledkezünk az egykori intésről és tudatosan, vagy tudattalanul rohanunk a veszedelembe. Ilyenkor az Úr mint gyermekét féltőn szerető szülő először csak közbeszól, megint. Ezt az intést szoktuk nagyon sokszor figyelmen kívül hagyni, elhessegetni. Lehet ez a lelkiismeret hangja, egy igevers, ami elgondolkodtat, egy testvéri figyelmeztetés, egy gyanús körülmény, egy rossz előjel. A szülői intést megvető gyermek pedig nemtörődőm módon továbbmegy azon az úton, amelyről tudnia kellene, hogy rossz. Ahogyan pedig egy törődő, odafigyelő szülő nem nézi tétlenül, hogy gyermeke rossz útra tér, ugyanígy a mi atyánk sem nézi a tévútjainkat ölbe tett kézzel. Igen, van, hogy az Úr meg is dorgál, és van, hogy ezt a dorgálást az ember zokon veszi, mint az engedetlen gyermek, és visszakérdez: „Uram, ezt most miért kaptam?” Legközelebb pedig éppen úgy folytatja az életét, ahogyan eddig és nem érti, hogy miért nincs azon az Úr áldása, sőt továbbra is azzal a kérdéssel éli az életét: „Miért büntet engem az Isten?”

Adja az Úr, hogy mi tudjunk tanulni az Ő bölcsességéből, és útmutatására hallgatva, megállhassunk az Ő ösvényein. Mikor pedig az Ő intését halljuk ne keményítsük meg a szívünket, dorgálását pedig fogadjuk úgy, mint a szerető atya nevelését, aki óvni kívánja gyermekét.

Imádság:

Uram. Tékozoltam, tévútra tértem, bolond voltam. Bocsáss meg! Intésedre nem figyeltem, veszedelembe rohantam, köszönöm, neked, hogy te mindannyiszor utánam nyúltál mentő szereteteddel. Könyörgöm, add, hogy útjaidban járhassak, és másokat is hozzád vezethessek. Add, hogy Igéd és Szentlelked által tönkrement életek gyógyulhassanak és újulhassanak meg. Ámen.