„Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról,…„(1a)

Nem lakom közel az óceánhoz, így fogalmam sincs, milyen lehet egy csónakban ülve csak vizet látni körös-körül a horizonton. De tudom, milyen az, amikor télen a látóhatár eltűnik a végtelen hófödte tájon. Ez egy magányos időszak, a várakozás ideje. Ez Nóé helyzetére emlékeztet. A Biblia szerint hosszú hónapokig víz fedte be a földet az özönvíz idején. Ez egyet jelentett azzal, hogy Nóé a hajójában ült, és maga körül semmit sem látott a horizonton. Hónapok teltek el a kiszolgáltatottság érzésével, sodródással, Istenre való várakozással. Kíváncsi vagyok, vajon Nóé felkiáltott-e valaha a zsoltároshoz hasonlóan: Elfelejtette kegyelmét az Isten? (Zsolt 77,10)

Elég gyakran az életünk vontatottan halad a nehézségek miatt. Amikor a tisztán kivehető horizonton nincs jele változásnak, sok más hívő emberhez hasonlóan Istenhez kiáltunk kétségbeesésünkben. De a Biblia tele van olyan részekkel, mint az 1Móz 8,1: „Isten nem feledkezett meg Noéról”. Még a hívő embereknek is hallaniuk kell, hogy Isten soha nem fogja elhagyni, cserbenhagyni, vagy elfelejteni őket. Isten nem feledkezett meg Nóéról, és nem fog elfeledkezni rólad és rólam sem.

Isten tehát kiválasztotta Nóét a megmenekülésre, majd pedig a megérkezésnél egyoldalú szövetséget kötött vele. Már csak egy kérdésünk marad: Mit tehet a megmentett ember, amikor Isten ilyen ajánlattal áll elé? Nóé semmi mást nem tesz csupán hálaáldozatot mutat be Istennek. És nagyon érdekes, ahogy a Szentírás megfogalmazza Isten reakcióját: „Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”1 Mózes 8, 21-22.Ámen.