Napi lelki táplálék

1 Mózes 10

Napi Ige – Szegedi Csaba

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.


A korabeli népek felsorolása áll előttünk, Noé három fiának hetven leszármazottját bemutatva. Lényeges szempont, hogy mely népek hova lettek besorolva, az Isten áldása szempontjából (9,25–27). Sém utódai áldottak; – részesülhetnek ebből az áldásból Jáfet utódai is, azaz lakhatnak „Sém sátraiban”; – de Hám utódai, a kánaániták ezeknek szolgái lehetnek csak; – hiszen Hám tiszteletlenül bánt lerészegedett apjával, Noéval. – Isten áldása ma is nélkülözhetetlen, és boldog az olyan ember, az olyan nép, aki ezt tudja, ezért könyörög. Isten áldása nélkül ugyanis végül kárhozatos, halálos kudarcba fullad minden erőlködésünk, hatalmaskodni kezdünk, mint Nimród, harcosan egymásnak esünk, de még az Isten áldását is önző érdekeink igájába fogjuk, ahelyett, hogy továbbadnánk azt (8). – Áldott legyen az Isten, hogy Ő minden népet egy vérből teremtett, és végül mégsem tiszteletlen, hibás tetteink szerint „sorol” be bennünket.

„Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.” (ApCsel. 17,24–28).

Isten népe, a magának kiválasztott mindenkori Nép az Isten öröksége! Őhozzá tartozó, elvehetetlen tulajdona, az Ő gazdagsága! Tudunk-e így nézni magunkra, mint akik Isten vagyona, tulajdona, gazdagsága, öröme vagyunk? Fontos-e nekünk ez az örökölt és Istentől kapott lelkiségünk, szüleink, nagyszüleink, eleink, keresztyén elődeink hite? S amikor majd örökül hagyunk, mit adunk át? Adjuk-e örökségül az istengyermekség és hit példájának felmérhetetlen vagyonát? Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai