„Abrám lement Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy volt az éhség azon a földön.” (10b)

- Minek hoztál engem ide meghalni?! – kérdezhetné Abrám. (Emlékezz csak, ez az izráeliták kérdése volt, amikor kihozta őket az Úr Egyiptomból, de ez egy sokkal későbbi történet). Abrám éhezik. Bőrén érzi a föld szomjúságát. „Súlyos volt az éhínség azon a földön”.- Most hát tudni szeretném, hogy milyen az áldatlan föld, ha ilyen az áldott?! Ez az áldás?? Ezért hagytam ott Háránt, családot, otthont?! Emberi kérdések ezek, az én kérdéseim, mert Abrám semmi hasonlót nem kérdezett. Nem háborodott fel, nem vitázott az Istennel, nem kérte számon, nem érezte méltatlanságnak azt, amit kapott. Fogta magát és egyszerűen levándorolt Egyiptomba. Abrám jövevény lett Egyiptomban, menekült lett, végképp hazátlanná vált. Feltűnt nekem, hogy Isten nem akart csak azért esőt adni, hogy Abrámot megóvja a csalódástól. Megtehette volna, de nem tette. Próba ez is. Ez a terv – akadályokon keresztül vezet Isten az áldásig. Mi azt hittük, hogy az az áldás, ha bőségben élünk, de meg kell tanulnunk, hogy nem az. Van úgy, hogy bíztál benne, és mégis veszítettél, mégis nehezebb lett a sorsod, és nem könnyebb, noha nagyon bíztál benne. Furcsa, nem? A tanítványokat sem mentette ki a szenvedésekből, üldözték az övéit, miközben emberileg nézve igazán elvárható lett volna Istentől, hogy vigyázzon rájuk, óvja őket, az életüket legalább. De nem óvja. Az áldott élet nem könnyű. És gyakran az Isten áldottja sem tudja, hogy hogyan tovább. Éppen ezt jelenti a bizalmad, hogy nem a szenvedés alól való felmentést kéred, hanem a szenvedésben való kitartást. Tanulod a szenvedést. Gyakorlod. Ez a történet nem Abrám hűtlenségéről szól, hanem Isten hűségéről. Így vagy úgy, de a végén az áldás célbaért, Abrám áldottan, meggazdagodva került ki a gubancból. Isten akkor is velünk van, ha mi nem vele megyünk. Ő hű akkor is, ha mi hűtlenek. Az ígéret érvényes, noha Abrám érdemtelen rá. Mindenzek után visszaviszi Abrámot az Ígéretek Földjére, a valódi helyére. Mi hűtlenek vagyunk. Szégyenteljes, hogy csatangol utánunk az Isten, mert ő velünk marad. Ezt kell megéreznie Abrámnak és nekünk is, hogy akármit tettünk, végig áldottak voltunk. Ez az esélyünk, hogy az áldás elveszíthetetlen. Ámen