”Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!” (1-2)

Racionális emberként, kezdő Biblia-olvasóként volt idő, amikor nem értettem mit jelent ez a mondat: nem foglalkozni a földi dolgokkal, csak az „odafennvalókkal”. A szerzetesek jutottak eszembe, akik kivonultak kolostorokba a földi problémák elől és az imádságnak, az Úrra való figyelésnek szentelték az egész életüket. De az egész világ nem vonulhat kolostorba…

A feloldást Jézus főpapi imádságának egy mondata jelentette: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Ján 17,15). A világra is szükség van tehát. Csak nem mindegy, hogyan élünk ebben a világban. Nem mindegy, kihez tartozunk. Nem a menny és a föld, a látható és láthatatlan világ szembeállításáról beszél itt Pál apostol, hanem a két világ viszonyáról. Hogy melyik a fontosabb. Hogy nem a földi dolgokra kell koncentrálnunk, hanem a láthatatlanra, a Krisztussal való feltámadás ajándékaira, a szeretetre, amit felülről kapunk, a Lélek ajándékaira, a szeretet cselekedeteire. Mert ezek a dolgok fontosabbak, mint a földi dolgok. Ahogy Jézus mondja a hegyi beszédben: „ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek” (Mt 6,25). Megoldása is van: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Mt 6,33).

Nem egyszerű megélni, megvalósítani ezt a gondolkodásmódot. Nem könnyű rábízni magunkat és egész életünket az Úrra. Nem könnyű csak az „odafennvalókkal” foglalkozni. Mert a világban élünk. Földi keretek, azaz nehézségek között. kísértések között, amik elvihetik a fókuszt, amik megnehezíthetik az életünket. De tudhatjuk: nem vagyunk egyedül. Van kihez fordulnunk, van kire számítanunk, s van, akitől kérhetjük és várhatjuk a segítséget.

Imádság

Köszönjük, Urunk ígéretedet "íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20)