„Készíts szent ruhákat testvérednek, Áronnak, hogy méltóságteljes és ékes legyen! 41Öltöztesd azokba testvéredet, Áront és vele együtt a fiait! Majd kend föl őket, iktasd be tisztükbe, és szenteld föl őket, hogy az én papjaim legyenek.” (2;41)

Szeretem, ahogy az Ó- és Újszövetség kiegészítik egymást, jobban mondva egységet alkotnak. Mint például a papi öltözék itt a Mózes könyvében és a kolossébeliekhez írott levélben a lélek öltözete.

Mindkettő azt hivatott jelezni a környezet számára, hogy aki ezt a speciális öltözetet viseli, az különleges kapcsolatban van az Úrral. A papoknak ügyelni kellett arra, hogy csak tisztán járulhattak az Úr elé. Le kellett venniük a mindennapi ruhájukat és a helyett kellett felvenni a papi ruhákat. Amit máshol nem használhattak. A leírásból kiderül, hogy ezek a papi ruhák ékesek és díszesek voltak, hogy látványban is méltó legyen az Úrhoz. Nyilván nem a ruha teszi Áront és fiait illetve a mindenkori papokat pappá. Hanem az, hogy tisztségbe vannak iktatva, az Úrnak vannak szentelve. Akárki volt a főpap, akármilyen ember volt, bűnös, mint a többi ember. De amikor beállt a szolgálatba, amikor végezte pontosan előírt szolgálatát, amikor imádkozott a népért, mutatta be az áldozatot s ment be a nagy engesztelő ünnepen a szentek szentjébe: ott ragyogott az írás a homlokán: az Úrnak szenteltetett. Ő volt a Felkent, előképe a Messiásnak, a Krisztusnak, Izrael és minden nép reménységének. Puszta léte arról ad hírt, hogy mindenki és minden, aki s ami az Úr szolgálatában áll, szent. Az Úrnak való szolgálat teszi azzá. Az ad értelmet létének, hogy odaköttetett az Úrhoz. Az övé mindörökre.

Mai újszövetségi igeszakaszunkban Pál apostol a thesszaloniakhoz írott levele első fejezetében is erről ír: „választottak vagytok” és „mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre”. Látszik rajtuk a kiválasztottság.

Ahogy rajtunk is. Még ha mai formájában az életünk nem is mindig, nem teljesen arról vall, hogy az Úrnak szenteltettünk. Ma még kivillan belőlünk az óember. Ma még nem azt hirdeti bennünk, rajtunk, velünk minden, hogy az Úr szolgálatában állunk igazán. De már elkezdődött. Már elkezdte munkáját bennünk, aki be is fogja végezni azt a mi Urunknak napjáig. Aki egyszer odakerült az Úr közelébe, akit egyszer munkába vett az Úr, az nem marad ugyanaz az ember.

Imádság

„Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain! Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!” (90,9) Ámen.