„…de megakadályozott minket a Sátán.” (18)

Csak találgatni lehet, hogy milyen sátáni beavatkozásra gondol itt Pál, ami megakadályozta abban, hogy meglátogassa a gyülekezetet. Talán valamilyen körülményre utal, amit a levélírók ismernek, éppen ezért nincs szükség rá, hogy le is írja azt? Esetleg a thesszalonikai gyülekezet ellenfelei, akiktől üldöztetést is elszenvedtek a helyi hívek? Vagy valamilyen testi, egészségügyi probléma, ami tövisként kínozta Pált, s jelen esetben annak is gátat szabott, hogy visszatérjen a városba? Akárhogy is, az apostol és a gyülekezet viszontlátása közé valamiféle akadály gördült. Pálnak nincs kétsége afelől, hogy ezt a nehézséget is el fogja bírni a közte és a hívek közötti mély és bensőséges kapcsolat. Bár testileg távol van egy ideig, lelke óhatatlanul vágyódik utánuk. Ha valaki kimondja, te vagy az én dicsőségem, örömöm, koronám, reménységem, az tudja, a „távkapcsolat” kiállhat minden nem várt nehézséget is.

Óhatatlanul is felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan állunk mi a saját kapcsolatainkkal. Főleg azokkal, amelyek ennyire fontosak, vagy fontosak voltak számunkra, amelyekben a gyengéd bensőségesség, gondoltuk, minden viharnak ellenáll. Aztán valami, talán egy aprónak tűnő fuvallat okán, elkezdett repedezni a gondosan ügyelt szeretet, és lassan, de biztosan már csak az omladozó romokat szemléztük. A Sátán nem ürügy az önfelmentésre, hanem nagyon is valóságos ténykedés és aktivitás. A rombolás és a szétdobálás dinamikája, a zátony, amin annyi társas kapcsolat megfeneklett már.

Az apostol nem szentimentális romantikus. Tudja jól, hogy a szeretet, ami egybefűzi őt és a gyülekezetet, egy sokkal mélyebb valóságban gyökerezik. Isten szerelmétől, ami megjelent Jézus Krisztusban, semmi nem választhat el bennünket (Róm 8,39). Lehet részesedni ebben a szeretetben. Lehet, hogy saját kapcsolatainkat is ebben az egyre táguló és szélesedő valóságban helyezzük el. Nem recept, de reménység: az Isten szeretetében közösen osztozó emberek együtt néznek saját szeretetük ősforrására, arra a Szeretetre, amin nem fog az idő, a távolság, de még a Sátán különféle mesterkedése sem.

Imádság

Erősíts meg bennünket, Urunk, hogy a Te szerelmedben osztozva nézzünk a másikra. Arra, aki távol van tőlünk testben vagy lélekben, akitől elszakadtunk. Engedd, hogy részesedjünk a te örök szerelmedből, és ennek erejében újuljanak meg kapcsolataink! Ámen!