„Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni?” (12)

Minden családban van valaki, általában egy nagyapa vagy nagymama, akik igyekszik mindent megtenni, hogy összetartsa a családot. Ünnepekor náluk gyűlik össze a rokonság, ők sütnek, főznek mindenkinek. Ők azok, akiknek még van pár sor szőlőjük a telken, és ők szervezik meg évente a családi szüretet. Talán a fiatalabb generáció már egészen máshogy alakította ki az életét, így amikor ezek a nagyszülők elmennek, már nincs, aki egybetartsa a nagycsaládot. Ilyenkor érezhetően nagy változások mennek végbe minden család életében. A kapcsolatok meggyengülnek és a családtagok szétszélednek már az ünnepekor is.

Bizonyos tekintetben Jézus volt az, aki egybetartotta a tanítványokat. Ha közelebbről megnézzük, igencsak sokszínű és széthúzó csapat volt. Volt köztük kegyes zsidó, egyszerű halász ember, lánglelkű zélóta, megalkuvó vámszedő stb. Olyan emberekből tevődött össze a Jézust követők csapata, akik egy kanál vízbe meg tudták volna fojtani a másikat. De mégis! Jézus egybetartotta őket. Mennybemenetele után, emberi szemmel nézve, a legvalószínűbb forgatókönyv az volt, hogy ezek a legkülönbözőbb nézeteket valló emberek mind szétszélednek. De nem ez történt. Változás ment végbe, de nem olyan, mint amilyenre számítanánk. Jézus tanítványai erőt és bátorságot kaptak a Szentlélek által. És ez az erő nem belülről jött, hanem kívülről és felülről, az Istentől.

Mindaz, ami 2000 évvel ezelőtt Jézussal és az apostolokkal történt, az nem egy távoli esemény, amitől mi 21. századi keresztyének el vagyunk választva térben is időben. Mert éppen a Szentlélek az, ami összeköt minket is, és gyülekezeteinket is a pünkösdi eseményekkel. Pünkösdkor nem történik más, mint az, amiről Jézus még a húsvéti események előtt beszélt, amikor azt mondta, hogy elküldi a Pártfogót, és az a tanítványokkal és a tanítványokban lesz. Kívülről befelé. Ez Isten Lelkének a mozgásiránya ma is.

És milyen különös, hogy eredetileg pünkösd az aratás első zsengéjének az ünnepe volt. Idővel azonban átalakult és a szövetségkötés ünnepe lett, amikor az ószövetség népe arról emlékezett meg, hogy az Isten szövetséget kötött velük a Sinai-hegyen és adta nekik a törvényt, a szövetség dokumentumát. De az Isten nem csak a kőtáblákba akarja belevésni a szeretet törvényét, hanem az ember legbelső lényébe, a szívébe. Ez történik az első pünkösdkor, amikor az Isten a két kőtáblát lecseréli az apostolok 12 szívére. Karácsonykor az Isten közel jött az emberekhez Jézusban. Pünkösdkor az Isten még közelebb jött, olyannyira, hogy lakozást vett az ember szívében a Szentlélek által.

Egy festőmester egyszer megrótta a tanítványát, aki ellopta mestere ecsetét abban reménykedve, hogy akkor majd biztosan ő is olyan jól fog festeni, mint ő. Azt mondta neki: „mit sem érsz az ecsetemmel, ha nem lopod el a kezemet és a szememet is, ha úgy akarsz festeni, mint én.” Ma nagyon sokan hivatkoznak Jézus szavaira és lopják el azokat úgy, hogy Jézus lelke nem lakik bennük. Ez a mai Ige azt mondja el, hogy az Isten az ő lelkét ígéri nekünk is. Amit elvégzett oly régen és oly messze odakint a világban Jézus által, ezt akarja bensővé tenni a mi életünkben is a Szentlélek által.

Imádság

Megvalljuk előtted Örökkévaló Isten, hogy olykor mennyire félünk a változástól. Gyakran úgy vagyunk vele, mint az apostolok, hogy félig hitetlenül, teli kétellyel és aggodalommal mi inkább bezárkózunk és próbáljuk kizárni a külvilágot. Nehéz elhagyni a biztosat, nehéz kilépni a komfort zónán kívülre. De köszönjük neked az örömhírt, hogy te áttöröd azokat a gátakat, amiket mi magunk és a külvilág közé akarunk felállítani. Köszönjük, hogy Te ma is Lelkedet ígéred és ma is a változást, a kicserélődést és a megújulást munkálod a mi életünkben is. Köszönjük, hogy bensővé teszed a mi életünkben is azt, amit véghez vittél kint a világban: a megváltás nagy művét Jézus Krisztus által. Ámen!