„Az utolsó napokban, így szól az Isten…” (17)

Voltunk már úgy, hogy majdnem lemaradtunk valamiről? Borzasztó érzés fog el minket ilyenkor. Akkor is, ha csak a lehetősége merül fel annak, hogy le fogunk maradni. A mai igében egyfajta utolsó hívás hangzik el, egy figyelmeztetés, hogy az emberek le ne maradjanak: „Az utolsó napokban - ezt mondja az Isten…” Pál apostol szerint a Szentlélek kitöltetésével elkezdődött a világtörténelem drámájának utolsó felvonása. Az apostolok igehirdetése az utolsó hívás, hogy az emberek megváltozzanak és Isten felé forduljanak. Az utolsó napokban - ebben az időszakban élünk, amikor minket is hív az Isten az igén keresztül, hogy le ne maradjunk.

Az első ilyen hívása ennek az időszaknak már nagyon rég hallatszott. Egész pontosan kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálem messzi városában. Ünnepre gyűlt össze nem csak a város lakossága, hanem zarándokok a Római Birodalom minden szegletéből. Olyanok is, akiknek az anyanyelvük már nem az ősi héber nyelv volt, hanem a görög vagy a latin. Képzeljük magunkat oda az ősi város köves templomterére. Hatalmas oszlopok vesznek minket körbe és halljuk a zsibongó tömeget. Az emberek egy nagy csoportja a tér egyik irányába tolódik, ahol valami éppen történik. Tizenkét ember áll egy kis lépcsősor tetején, mögöttük oszlopok sora, ami elválasztja a templomteret a város többi részétől. Az emberek pedig ott tolonganak körülöttük. Furcsa egy jelenet. Különösen viselkedik ez a tizenkettő. Valaki a tömegből be is kiabálja, hogy biztosan részegek. Ekkor az egyikük előáll és a sokaság felé fordul: „nem vagyunk részegek, hanem éppen az történt velünk, amit a próféta régen leírt: Isten kitöltötte ránk az Ő Szentlelkét.”

Ezt hallva a tömeg elnémul és szinte csak ennek az egy embernek a beszédére figyel szinte mindenki. „Így szólt az Isten: az utolsó napokban kitöltök az én Lelkemből minden testre. És csodákat teszek az égben fenn és jeleket földön lenn. A nap sötétségé változik és a hold vérré, és eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja. És mindenki, aki az Úrnak a nevét segítségül hívja, megmenekül.”

A tömegben az emberek pedig álmélkodnak és zavarban vannak és kérdezgetik, hogy mi akar ez itt lenni. Az ünnepre összegyűlt tömeg nem hisz. Nem hisz abban, hogy az Isten szól hozzájuk Péter igehirdetésén keresztül. Hiába mondja Péter apostol, hogy ez az Isten szava hozzájuk, ők nem hisznek csak kételkedve állnak a templom belső udvarában. Nem akarják elhinni, hogy az Isten egy ilyen ismeretlen emberen keresztül szólítaná meg őket. Hiába mondja Péter, hogy a próféta megírta régen, hogy az utolsó időkben kitölti az Isten a lelkét az emberekre, és az ő szavát fogják hirdetni. Az ünnepre összegyűlt tömeg nem hisz és az Istent továbbra is a régi hagyományokban és szokásokban keresi, amiket még Mózes hagyott rájuk.

A mai Ige arra figyelmeztet minket, hogy halljuk meg mi is a megtérésre való felhívást addig, amíg nem késő.

Imádság

Köszönjük Mennyei Atyánk, hogy mindig szólsz hozzánk az Igén keresztül. Megvalljuk, hogy olykor restek és fáradtak vagyunk és lankad bennünk a lelkesedés. De olyan jó, amikor felüdíted a mi lelkünket, amikor nem azt kérdezzük magunkban, hogy „mi akar ez itt lenni”, hanem amikor engedjük, hogy a Te Igéd szíven találjon minket és megértjük, hogy itt rólunk van szó. Lelked által segíts nekünk, hogy naponként letehessük lábad elé terheinket, bűneinket és hogy minduntalan hozzád térjünk, mennyei Atyánkhoz. Fiad nevében, ámen!