Ő (István) erre így szólt: „Férfiak, testvérek és atyák, halljátok!” (Apcsel 7,2)

István vértanú a nagytanács előtt elmondott védőbeszédét ezekkel a szavakkal kezdi: Férfiak, Testvérek és Atyák! Halljátok, vagy más fordítás szerint: Hallgassatok meg! István földi életének utolsó óráiban vagyunk. Az indulatok kereszttüzében, a halálos fenyegetettségben, az utolsó órákban István mégsem magát védi, nem az igazát érvényesíti, hanem Isten Izrael iránti hűségére és szeretetére világít rá. A helyzet pattanásig feszült, nem kérdés, hogy nagyon fontos üzenetről van szó.

Testvérek és Atyák! Hallgassatok meg!

Mégis mielőtt rátérnénk István bizonyságtételének tartalmára, nem mehetünk el pár aprónak tűnő, de fontos mozzanat mellett. Mert annak is üzenete van, ahogyan István megjelenik és megnyilvánul.

Még az előző fejezetben olvassuk, hogy az arca úgy ragyogott, mint egy angyalé. Csak elképzelni tudjuk, milyen lehetett István tekintete, mely egészen belülről, mélyről, lényét áthatva, ragyogott keresztül rajta. Napokban olvastuk 2 Mózes 34,29 versét: Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt. Istennek ez a nagyon szoros, intenzív közelsége, megmutatkozó dicsősége meglátszik, túlragyog mindkettőjük arcán. Egyszer valaki arról beszélt: őt az fogta meg a prédikációban, hogy az igehirdetőn látszott, mennyire komolyan gondolja maga is az üzenetet. Vajon a mi arcunk, megnyilvánulásunk mit sugároz, amikor Istenről teszünk bizonyságot?

Az igehirdetés tartalmát illetően István áttekinti Izrael történetét: Isten egy Ábrahám nevű embert megszólít, elhívja lakóhelyéről, ígéretet tesz, a szövetség jelét a körülmetélés gyakorlatát adja nekik. A kiválasztás nemcsak Ábrahámnak szól, hanem leszármazottainak is. A család és a nép nehézségeiben egy valami állandó: Isten hű marad, sokszor váratlan módon lép közbe és segíti tovább népét. Visszaemlékezik és az Ábrahámtól származó népet, kiemeli a rabszolgaságból és bevezeti őket arra a helyre, amelyet ígért nekik.

Az Ígéret földje felé azonban a pusztán át vezet az út, amelyen haladva Izrael nagy formálódáson megy keresztül. Izrael népének megszentelődése, az engedelmesség és az Istenbe vetett feltétel nélküli bizalom útja azonban hosszú és keserves. István ezért nemcsak Isten hűséges viszonyulását emeli ki újra és újra, hanem a nép ismétlődő ellenállását és lázadását is Isten és a vezetők felé.

Isten hűséges jelenléte a mi életünk/népünk történetében is megtapasztalható. Vajon milyen a mi viszonyulásunk, válaszunk erre a szeretetre? Izrael népéhez hasonlóan, Isten nagy történetének mi is részei vagyunk. Isten Krisztusban minket is meghívott az ő történetébe. Küldetésünk, hogy életünkkel Istent mutassuk meg és az ő nagy történetébe hívjunk meg másokat is. Úgy legyen. Ámen.