„A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.” (29)

Bizonyos és magától értetődő, hogy ma, a reformáció ünnepén lépten-nyomon találkozunk a reformátori lapelvek valamilyen formában történő megjelenésével (posztokban, írásokban vagy éppen prédikációkban), legfőképpen az „egyedül hit által” való üdvözülés hangsúlyozásával. Ez rendben is van! Mégis mintha kicsit zavarban lennénk ebben a kérdésben, azt feltételezve, hogy mivel a cselekedetek nem járulnak hozzá az üdvösségünkhöz, ezért nincs igazán jelentőségük, vagy opcionális kegyességi gyakorlat a keresztyén életben. Bár a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy kizárólag kegyelemből a Krisztusba vetett hit által üdvözülünk, de azt is jelzi, hogy a jó cselekedetek és a megváltozott élet bizonyítékai a valódi hitnek. A hit és cselekedet közötti kapcsolat fontos témája a Szentírásnak. Igen, a hit megelőzi, ugyanakkor szükségszerűen eredményezi is a jó cselekedeteket. A korai keresztyének megértették ezt az igazságot, ezért nagy hitükről és jó cselekedeteikről voltak híresek.

Vegyük észre, hogy az antiókhiai gyülekezet hogyan mutatja be a keresztyén életet: egyszerre hit és cselekedetek. Az antiókhiai keresztyének hit által, kizárólag hit által tértek Krisztushoz (ApCsel 11,21!). De hitük jó cselekedeteket eredményezett. Az Úr Jézusba vetett hitük irgalmas cselekedetben áradt ki a jeruzsálemi testvérekre. Az újonnan alakult antiókhiai gyülekezet minden emberi logikát félretéve szervezett gyűjtést egy számukra is nehéz időszak kezdetén a júdeai hívő közösség számára. Ez mindent elárul a gyülekezet jelleméről. Rendkívül nagylelkűek voltak, egyszerűen „elhatározták”, hogy mindenki a maga módja szerint adakozik és így segítenek és támogatnak egy számukra javarészt ismeretlen emberekből álló közösséget. Ez a történet tökéletesen megmutatja nekünk, hogy Isten hogyan működik a világban – az ő népén, az ő gyülekezetein keresztül. Megtehette volna, hogy valamiféle csodát tesz és így látja el élelemmel a jeruzsálemi gyülekezetet. De neki úgy tetszett, és ma is úgy tetszik, hogy mások irgalmával és jó cselekedeteivel elégíti ki a szükségleteket. Hivatásunk, hogy nagylelkűséget tanúsítsunk.

A Szentlélek csodája az, hogy a vele töltekezett egyén és gyülekezet túllát a saját szükségletein és kérdésein, túllát az éhségen, vagy a saját kiadásain. A Szentlélekkel megtelt ember felismeri az adakozás és a jó cselekedetek motivációit. Képes nem kényszerből, hanem jókedvűen, örömmel adni és hálából cselekedni. Adok, mert én is abból élek, hogy kaptam: kegyelmet, bűnbocsánatot, örök életet. Ingyen. Adok, mert aki örök életre szóló gazdagsággal ajándékozott meg, a mindennapjaimban is gondoskodni fog rólam. Adok, mert az én fölöslegem pótolja mások hiányát, máskor az ő fölöslegük az enyémet – ahogy Pál apostol olyan szépen megfogalmazza (2Kor 8,14). Cselekszem, mert a Megváltóm értem cselekedett. Adok és cselekszek, mert felelős vagyok a családomért. És ha a vérszerinti családom is lehetőségeim szerint megsegítem, ugyanúgy felelős vagyok a lelki családomért. Igen, a gyülekezet a lelki családom!

Imádság

Mennyei Édesatyám! A reformáció ünnepén hálát adok kegyelmedért, mellyel Krisztusban hozzám lehajoltál és hitre ébresztettél. Bocsátsd meg, hogy oly sokszor magamra figyelek és nem veszem észre, hogy lelki család, gyülekezet van körülöttem. Kérlek formáld bennem az örömmel adó szívet, hogy lehetőségem szerint szolgálni tudjak, és általam is áradjon gondviselésed a rászorulók felé. Ámen.