„Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.” (18)

Mária, a magdalai nagypénteken ott állt a kereszt alatt. Ő az, aki vasárnap még sötét hajnalban kiment a sírhoz, amit üresen talál. Ő az, aki erről hírt adott a tanítványoknak, és visszament velük az üres sírhoz. A tanítványok, amikor meggyőződtek arról, hogy Jézus teste nincs ott, csak a lepleket látják, hazamentek. Mária ottmaradt.

Mária a sírbolton kívül áll és sír. Aztán eljön a pillanat, hogy ő is behajoljon a sírba és megnézze. Látnia kell az ürességet, a helyet, ahol Jézusnak lennie kellene. Saját magának is szembe kell néznie a hiány valóságával. Mindenkinek a maga módján kell személyesen megtapasztalnia ezt a valóságot. Mária azonban már nem csak azt látja, amit a tanítványok. A sír, ahonnan még az élettelen test is hiányzott, megtelt élettel. Két angyal ült ott. Aztán a háta mögött is megjelent valaki. Látnunk kell a képet: a sírként szolgáló kamra adja a szűk keretet. A gyász fájdalma a fény hiányát. A tanítványok távozása a teljes magányt. A könnyek mögött a két angyal, a megdöbbentő, szokatlan találkozás a kép homályosságát. Csak két alakot lát. Két lényt. Talán ők vitték el a testet. Máriát semmi más nem érdekli, csak hogy hová tűnt a test. Szűk a kép és zavaros minden.

Az angyalok megkérdezik, miért sír. Mária el is kezd válaszolni, de a válasza is csak erről az egy dologról szól: nem tudom, hol a test, nem tudom, hova tették. Ekkor valaki megáll a háta mögött. Talán a kertész. Mindegy ki, nem érdekes, egy a fontos: ez egy újabb lehetőség, hogy megtudhassa, hová lett Jézus teste és mi történt vele? Így teljesen érthető, hogy nem ismeri fel Őt. Halott testet keres. Kizárólag a testet keresi. Ekkor hangzik el a név, az ő neve. Úgy, ahogyan csak Jézus tudja kimondani: Mária. Megtöri a zűrzavart, a kétségbeesést, a beszűkültséget. A név, ahogyan csak Jézus mondhatja. Ami áthatol mindenen. Áthatol azon a zavarodottságon, melyen az angyalok jelenléte és beszéde sem tudott. Mária. Vagy épp az én nevem. Vagy a tiéd. Ahogy Jézus kimondja. Ami felidézi az ézsaiási verseket: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” (Ézs 43,1)

Mária körül forgott a világ. Most megállt. Felismerte az őt megszólító Jézust, a Mestert. Innentől képes figyelni. Jézus üzenetet is tud rá bízni. Üzenetet a tanítványoknak. Mária pedig aznap már másodszor elindul hírt vinni. Először csak az elhengerített kőről, most pedig már a Feltámadottról. János evangéliuma szerint magdalai Mária találkozik legelőször a feltámadt Jézussal. Ő viheti Jézus üzenetét mindazokhoz, akiket Jézus a testvéreinek nevez. Ő pedig hűséggel meg is teszi.

Imádság

Amikor beszűkül és homályos a kép, amikor már csak egy testet, egy dolgot keresek helyetted: könyörülj rajtam, Krisztusom. Engedd, hogy meghalljam, ahogy nevemen szólítasz, és adj bátorságot és erőt, hogy megosszam másokkal is azt, amit veled megtapasztaltam. Ámen.