„És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait.” (3)

Szó volt eddig közösségről, Isten ismeretről és most az erről való bizonyosság a mai szakasz témája. Mindannyian szeretnénk visszaigazolást arról, hogy jó úton járunk, hogy helyes ismeretre tettünk szert és abból helyes következtetéseket vontunk le. Vannak ennek egyszerű helyzetei és fokmérői pl. mikor iskoláskorúak vagyunk és általánosságban a jegyeink tükrözik a megszerzett ismerethez való viszonyunkat. De életünk során sokkal bonyolultabb helyzetek és kapcsolatok azok, amelyben el kellene igazodunk, amelyben vezérfonalra és aztán visszaigazolásra lenne szükségünk. Hogyan lehet tudni, hogy a keresztény életben helyes ismeretre jutottam, hogy megismertem Istent?

Bolyki János így foglalja össze: „a vallási megismerést az Istennel kialakított személyes kapcsolat adja, mert Istent megismerni annyi, mint tettei és szava alapján közösségre jutni Vele, hinni Benne, és félni-szolgálni Őt.” A jánosi teológiában az engedelmesség Isten parancsainak megtartása, amely parancsolatok pedig: hinni Jézusban és szeretni a testvéreket.

Aki már megismerte Istent, az vágyik arra, hogy az ő akarata szerint éljen, vagyis teljesítse az ő parancsait. Ide lehet vonni református dogmatika egyik alaptételét: az ingyen kegyelemből való megigazulást („Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjen.” Ef 2,8-9). Nem cselekedeteink miatt érdemeljük ki az üdvösséget, nem szófogadásunk által ismerjük meg Őt, hanem lehetetlenség, ha már ismerjük Őt, ha már tudjuk, hogy üdvösségünk tőle van, ne akarnánk cselekedni az ő akaratát, ne akarnánk teremni a lélek gyümölcseit, ne akarnánk teljesíteni parancsolatait. Vizsgáld meg a szíved! Megismerted Őt? Közösséged van vele? Teljesíted az ő parancsait? Teljessé lett benned az Isten szeretete?