Elsőként álljon előttünk a Kárpátaljai Református Egyház Zsinatának határozata (Beregszász, 2005. november 28.):

2005/Zsinat/2/02-es határozat

A női lelkészségről

A Kárpátaljai Református Egyház nem alkalmaz női lelkészeket.

Ezen határozat értelmében a KRE-ben nem szentelünk fel lelkésznőket, gyülekezetekben nem tölthetnek be lelkipásztori tisztséget, sem segéd-, sem beosztott minőségben. Jelen határozatnak visszamenő hatálya is van.

Egyházkerületünk Zsinata nem tiltja a katechétanők szolgálatát, hálásan fogadjuk a nőtestvérek egyéni és nyilvános bizonyságtételeit, lelkigondozói szolgálatukat, áldásos munkájukat vasárnapi iskolákban, gyermek és ifjúsági körökben, asszonykörökben, nőszövetségben, bibliaórákon, szeretetszolgálatokban.

Tisztelettel: Horkay László a KRE püspöke, Szilágyi Lajos, a KRE főgondnoka, dátum.

Magyarországon a női lelkészség kérdésének hosszú története van. Egyfelől a gyakorlatban jelentkezett a kérdés, nők teológiát végeztek és fokozatosan szolgálatba álltak. Ezt a jelenséget kísérték teológiai viták, amelyet követve változott a törvénykezés. Az első törvény ebben a kérdésben az 1967-es, amely a teljes lelkészi képesítésű férfiakat és nőket megkülönböztette, a nők esetében azonban a szószéki és egyéb lelkipásztori szolgálatokat már engedélyezte, kitételként azonban arról is rendelkezett, hogy nők nem szolgáltathatják ki a sákramentumokat, nem végezhetnek esketési, konfirmálási és temetési szertartást. 1981-ben egy az előbbieket módosító törvény született meg, amely megszüntette a férfiak és a nők megkülönböztetését. A Zsinat azonban ekkor még nem járult hozzá nők felszenteléséhez. 1985-ben a Zsinati Tanács határozata tette csak lehetővé ezt, kimondva, hogy a nők és a férfiak választhatóság és felszentelés tekintetében egyforma elbírálásban részesülnek.

A jelenlegi kárpátaljai állásfoglalás mereven eltér a többi magyar egyházkerület gyakorlatától és törvényeitől. Először tehát a Kárpátaljai Református Egyház püspökét, Horkay László t kérdezzük a női lelkészségről. Elöljáróban elmondta, hogy nem jó helyen kopogtat a szerkesztőség, mert ő a női lelkészség mellett szavazott a zsinaton, így a világi főgondnokhoz küldött minket kérdéseinkkel. Ezek után mégis meghallgathattuk véleményét:

Véleményem kettős. Az egyik oldalon az áll, hogy ha valaki egyszer már elvégezte a teológiát, és beállt a szolgálatba, akkor kicsoda gátolhatja meg abban, hogy lelkésznő legyen? Másrészt adott egy sajátos kárpátaljai helyezet, ahol a gyülekezetek nem tudnak teljes fizetést adni. Nálunk a legtöbb lelkész a teológiáról hozta a feleségét. Hova tegyük őket? Ha lenne gyülekezet, amely őket megfogadná, akkor két fizetést kaphatnának. Így azonban a férj dolgozik, velük kötött szerződést a gyülekezet. A feleség a gyerekeket neveli, esetleg besegít a hitoktatásban. Ha valami probléma adódik, az azért van, mert a reformáció útját elhagytuk. Ha megmaradunk a 400 éves hitvallásaink mellett, akkor soha nem lesz probléma. A gond ott kezdődött, hogy az ateizmus beköszöntésével a fiúknak nem volt érdemes teológiára jelentkezniük, inkább világi szakra mentek tanulni. Azért, hogy fennmaradjanak a teológiák, felvették a nőket. Ez majd visszaüt, és a népességszaporulat bánja meg.

Nézzünk egy gimnáziumot. A gimnáziumban nincs tanító bácsi, csak tanító néni. Minden tanítói pályán megjelentek főállásban a nők. A fiúk egyszerűen eltűnnek. A fiúknak így nincs példaképük. Vagy nézzük a magyar történelmet. Az ország úgy lett naggyá, hogy férfi királyok vezették, nem Juci néni vagy Maris néni. A női vezetők alatt oda fog jutni Európa, hogy a muzulmánok majd kinevetik, mert ott 12 gyereket nevel minden anya, és a férjeiknek szót fogadnak a feleségek.

A Heidelbergi Káté megmaradt négyszáz évig. A II. Helvét Hitvallás sem volt felcserélve másikra. Ezekre egy lelkész esküt tesz. Ezekben azt olvassuk, hogy asszonyoknak és bábáknak nem engedjük meg a keresztség kiszolgáltatását. Pál apostol is eltiltotta a nőket a szolgálattól. Most akkor a világhoz szabjuk magunkat? Nézzük meg 1900 évig a gyakorlatot. Nem voltak női lelkészek. A másik oldala ennek, hogy a lelkipásztori szolgálat itt, Kárpátalján erőn felül való út mindenkinek. A gyülekezetek fele szórvány. Ezekben egy nő nem képes ellátni a szolgálatokat a körülmények miatt. Ha így megy tovább, és Svájchoz és Németországhoz szabjuk magunkat, akkor Kárpátalján megszűnik a magyar református egyház.

Egyetlen lelkésznő sem volt főállásban. 79 férfi lelkész van. Egyetlen női lelkésznő dolgozik valójában, a többiek nem dolgoznak. Ez az egy jobban dolgozik, mint 12 férfi.

Az egész kérdésről németül is született egy dokumentum, amelyben pontosan le van írva, hogy mi a helyzet, ebben feleletet adtunk a németeknek és svájciaknak. Erről majd a főgondnok úr beszél. Ha valaki csak a saját szemszögéből nézi, azt mondja, hogy igazságtalanság történt Kárpátalján. De hány olyan munka van, amelyre nem tudunk nőt találni. A Nőszövetségben például egyetlen lelkésznő sem dolgozik. Nekik arra nincs idejük, mert gyerek van, meg a férjüket is el kell látniuk. Nincs a kórházban egyetlen lelkészünk sem.

Van, kórházlelkészt tudunk fenntartani. Nincs ifjúsági lelkészünk sem. Felsoroltunk tíz olyan területet, amelyen kívánjuk a női munkát. De bolondok lesznek dolgozni, ha anélkül is ugyanannyit keresnek, mint a püspök. És hogy ez mennyire anyagiak kérdése, egyikük el is árulta, amikor azt mondta, az a baj, hogy így ők nem kapnak fizetést. Eddig fizetésért dolgozott? Nem azért dolgozunk, mert elhívattunk, és utána majd fizetnek? Édesapám arra tanított: ha szükséged van valamire, ne az emberektől kérd, hanem imádkozzál, és Isten majd küld neked támogatást. Mindezekről a főgondok úr majd bővebben fog beszélni.

Megkerestük tehát Szilágyi Lajos főgondnokot is, és megkértük, tájékoztasson bennünket a Kárpátaljai Református Egyház álláspontjáról a női lelkészséggel kapcsolatban, illetve e kérdés történetéről, és arról, milyen céllal hozták meg döntésüket. A beszélgetést digitális formában rögzítettük, és hamarosan meghallgatható lesz Egyházkerületünk honlapján, valamint az Európa Rádióban.

Azzal kellene kezdenünk, hogy Kárpátalján a női lelkészség kérdése az 1990-es években merült föl, amikor újra szabad lett az egyházi élet, és lehetőség nyílt arra, hogy újra teológiára menjenek tanulni kárpátaljai fiatalok. Főleg nyugati és magyarországi sugallatra merült fel, hogy nők is menjenek tanulni. Az akkori egyházi vezetőség - remélve a kapcsolat elmélyülését és erősödését - úgy döntött, hogy meg is hirdeti ezt. Elindultak tehát teológiára hölgyek is, az első talán 1993-ban. Utána minden évben sorra jelentkeztek lányok, ez hamar reakciót váltott ki a teológusokból itt Kárpátalján. A döntésbe azonban csak az akkori egyházvezetés volt beavatva. A lelkészek mindaddig nem szembesültek ezzel a kérdéssel, amíg az első végzett teológa haza nem jött. Tehát a nők teológiai tanulmányairól semmilyen zsinati döntés nem volt, hanem a szűk egyházi vezetés gondolta csupán, hogy ennek így kell történnie. Több teológus írt is egy beadványt, hogy nem tartják ezt biblikusnak.

Nem a zsinat reagált, hanem a szűkebb egyházi vezetés: a püspök, a főjegyző és kér érintett esperes. Nehéz itt zsinati döntésről beszélni, mivel az első zsinat 1995-ben állt fel. Nem lehet tehát arról beszélni, hogy hivatalos egyházkerületi döntés született volna abban az időben pro vagy kontra. Egy idő után már az is problémát jelentett, hogy a felvételinél a lányok kezdtek túlsúlyba kerülni. A magyar kormány korlátozta az ösztöndíjkeretet, az egyháznak tehát döntenie kellett, hogy kit küldenek ki tanulni. Az elv az volt, hogy az előmeghallgatáson legjobban szereplőket kell kiküldeni. Ez a meghallgatás szükséges a püspöki ajánlás megszületéséhez. Tudásban azonban javarészt a lányok mutatattak jobb eredményt. Így született egy szóbeli megegyezés, hogy férfiak is menjenek a teológiára. Később, 2000-ben az akkori zsinat pedig már azt a döntést hozta, hogy többet nem enged ki Kárpátaljáról nőket teológiára.

Szó sincs arról, hogy lányok ne jelentkeztek volna teológiára. Ők azonban nem mentek át a meghallgatáson, a püspöki ajánlásuk pedig csupán annyiban áll, hogy az egyház nem ellenzi tanulmányaikat, de szolgálatot nem végezhetnek utána, és szolgálati helyet nem tud biztosítani az egyház. Ez utóbbit egyébként ugyanígy közöltük a férfi teológusokkal is. Időközben egy újabb érdekes helyzet alakult ki, mert bár Kárpátaljáról közös zsinati akarattal nem mentek ki lányok tanulni, feleségként mégis jöttek haza teológiát végzett nők. Ez is indukálta a kérdés újrafelvételét. Ez volt a kérdés gyakorlati oldala. A kérdés folyamatosan napirenden volt a lelkipásztorok közötti beszélgetésekben: ez nem biblikus, nem igeszerű. Ami újra felszínre hozta a problémát az, hogy valamilyen konkrét gond volt az adott teológával az adott gyülekezetben.

Ez így nem lenne teljes egészében igaz, hogy problémák. Például az volt a gond, hogy hazajött és rögtön elment gyesre. A gyülekezet viszont lelkészt várt, tehát nem bűnszerű problémák ezek, hanem gyakorlati gondok. 2005-ben került újra napirendre, és 2005 februárjában úgy határozott a zsinat, hogy Kárpátalján nem alkalmaznak női lelkészeket. Azt a 2006-os zsinat újra megerősítette, nálunk ugyanis az a jogszokás, hogy második olvasatban emelünk törvényerőre valamit.

Általában úgy működik, hogy van egy törvényalkotó bizottság, és ennek javaslatait hagyja jóvá a zsinat. A női lelkészség kérdését nem ez a bizottság készítette elő, ez az ötödik évforduló alkalmával ugyanis mint probléma a zsinat napirendjére került. A zsinat tehát maga tárgyalt erről a kérdésről, és hozta meg döntését.

Úgy történt, hogy a dolog nagyon hamar kitudódott, és a női lelkészek jelezték, hogy szeretnék ezt a kérdést megbeszélni. A tízfős zsinati tanácsnál szerveztek találkozót, amelyen erről beszéltek. Mindenki elmondta a maga véleményét. Volt egy hasonló második találkozó is. Tavaly volt egy lelkész-gondoki konferencia, amelyen minden gyülekezet képviseltethette magát. 90%-ban el is jöttek. Itt újra felmerült a kérdés, meg is lehetett vitatni. Érkeztek beadványok is a zsinathoz, főleg ellenző véleménnyel. Olyan beadványok, melyeket lelkészek fogalmaztak meg, és olyanok is, melyeket presbitérium is aláírt. Így került 2006-ban a zsinat napirendjére újra a kérdés. Közben a főjegyzői hivatal felkérte a lelkésznőket, hogy készítsenek tanulmányt a női lelkészségről. Írják el véleményüket. Ilyen ismereteim szerint nem született a felkérésre sem.

Nem, szóbeli felkérés volt. Nehéz lenne azonban Kárpátalján arról beszélni, hogy minden a bürokrácia szabályai szerint történt. Többször fordult elő, hogy nem volt hivatalos felkérés vagy válasz, de talán nem is ez a legfontosabb, mert ahhoz túl kicsi az egyházkerület. Ez történelmi örökség, hogy a legtöbb dolog szóbeli megbeszélés alapján történik.

A visszamenőleges hatály furcsa kifejezés volt itt. Amikor második olvasatban is megszületett a törvény, érkeztek olyan reakciók, hogy akkor a női lelkészek által végzett eddigi szolgálat és kiszolgáltatott sákramentumok is érvénytelenek-e? Újra kell-e például keresztelni? Ekkor fogalmazódott meg a zsinati tanácsban, hogy a visszamenőleges hatály azt jelenti, hogy a női lelkészek által végzett szolgálatot is semmisnek kell tekinteni. A későbbi megfogalmazás tehát arra utal, hogy nem helyes ez a szóhasználat. Egyszerűen azt nyilvánítja ki a zsinat, hogy 2005 novembere után nem alkalmaz női lelkészeket.

Ez olyan kérdés, amely nagyban érinti a gyülekezetek autonómiáját, amelyről el kell mondanom, hogy Kárpátalján nincs véglegesen tisztázva. Egyfelől igaz, hogy a lelkészt a gyülekezet alkalmazza, egyházi törvényeink szerint azonban a végzett teológusok segédlelkészként, majd beosztott lelkészként szolgálnak összesen három évig, végül egy bekebelezési eljárás történik. Mindezek után lehet felszentelésre jelentkezni. A gyülekezet csak felszentelt lelkészeket alkalmazhat. Kárpátalján öt alatt volt azoknak a női lelkészeknek a száma, akik a 2005-ös döntés előtt felszentelésre kerültek, sőt, inkább három. Ilyenként jogilag az egyházközségek meghívhatnák lelkésznek gyülekezetükbe, a többiek meghívásához azonban nincs joguk.

Az egyiküknek különböző konfliktusok miatt kellett eljönnie a gyülekezetből. Ebbe nem lenne ildomos belemenni.

Igen, ezek helybeli személyes konfliktusok voltak. Az adott lelkésznőnek akkor felajánlottuk, hogy tanítson egyházi gimnáziumban, ezt ő kategorikusan elutasította. Időközben gyesre ment, ma is gyesen van. Időközben főiskolai állást vállalt, így kikerült ebből a kérdésből, mivel már nem lelkészkedik.

A felszentelésük megtörtént, pontosabban ismereteim szerint ezeket a lelkésznőket Magyarországon szentelték fel egy kivételével, akit itt szenteltek fel, de ő teljes mértékben elfogadja a női lelkészség visszavonását. Egy Magyarországon felszentelt nő van, ő nem is volt gyülekezeti lelkész, egyházkerületi alkalmazásban áll. Néha ő is végzett lelkészi szolgálatokat a kijevi gyülekezetben, nem tudom, azóta végez-e.

Amikor a zsinat ezt a döntést meghozta, akkor a zsinat legnagyobb része igei meggyőződés alapján volt a döntés mellett. Akik ellene szavaztak, azok gyakorlati megfontolásból, illetve a kialakult konfliktushelyzet miatt tették ezt. Nem emlékszem rá, hogy bármelyik lelkész ne találta volna biblikusnak, hogy a zsinat női lelkészeket nem alkalmaz. Azon voltak viták, hogy mi lesz azokkal, akik ezután jönnek haza, illetve mikortól lépjen érvénybe, és hogyan legyen megvalósítva a határozat. Tehát nem pusztán gyakorlati alapú döntés született, úgy gondolom, a püspök úr beszélt a gyakorlati nehézségekről. Ami az igei megalapozottságot illeti, nem az Ige elmondását és a bizonyságtételt nem tartjuk biblikusnak, hanem azt, hogy nő nem vezethet. Nem tölthet be gyülekezetvezetői szolgálatot.