Hálaadás és öröm Mezőnagymihályon

Ébredésről és életről volt szó a beiktatott lelkipásztor igehirdetésében. Ez csak úgy történhet meg, ha a gyülekezet minden tagja, apraja és nagyja munkálkodik. Ezen. Mert csak úgy lesz ébredés, élet egy gyülekezetben, ha Jézusról, az örökélet Uráról tudnak csak egyedül. Ha betölti a templomot, a családi otthonainkat, szívünket. Ha nem mi vagyunk elsősorban fontosak, hanem Ő. Ha nem magunkról beszélünk, nem véghez vitt dolgainkról büszkélkedve, hanem Istenről, aki cselekszik életünkben és életünk által.

A gyülekezet Istennek adott hálát azért, hogy megújulhatott a templom tornya, valamint hajórészének fedése. A közel 12 millió forintos beruházás pályázat útján, egyházkerületi építési segély által és önerőből, az egyházközség tagjainak áldozatkész adakozásából valósulhatott meg.

A hálaadó istentisztelet keretében dr. Kádár Zsolt, az Egervölgyi Egyházmegye esperese beiktatta lelkipásztori tisztébe a már több mint három éve itt szolgáló Nagy Zoltán Csaba lelkipásztort. Az egyházmegye esperese az őrálló felelősségéről szólt, az Ezékiel próféta könyvének alapján.

Az ünnepségen jelen voltak és köszöntötték a lelkipásztort és a gyülekezetet: Csomós József az egyházkerület püspöke, Ábrám Tibor egyházkerületi főgondnok, Tállai András országgyűlési képviselő, Peterdi Béla egyházmegyei gondnok, az egyházmegye lelkipásztorai és a barátok. Az alkalmon szolgált a mezőnagymihályi asszonykórus, a mezőkeresztesi férfikórus, és a gyülekezetből gyermekek szavalattal. A gyülekezet gondnoka Dövényi Nagy Ferenc beszámolt a felújítási munkálatokról.

Szeretnénk nemcsak külső felújításról, hanem egy másik fontos eseményről is beszámolni. Fontos a külső, de talán még fontosabb a belső építkezés. Isten megajándékozott bennünket egy nyári négynapos programsorozattal.

Hála az Úrnak, hogy mindig ad lehetőségeket, alkalmakat, nyitott ajtókat az ébredésre. Ilyen Istentől elkért és kapott lehetőség volt, ahol az élet jelei mutatkoztak meg, az a programsorozat, mely az Örömhír Napok elnevezést kapta. Próbáltuk az egész községet megmozgatni, és mindenkinek programlehetőséget adni, mindenek előtt az Evangéliumot eljuttatni, közelebb vinni mindenkihez. A délelőttökön ruhaosztás volt, amiben a Kelet-Európa Misszió segített bennünket. Délután a gyermekeket hívtuk Örömhír klubba. A gyerekalkalmak rendezésében a Vasárnapi Iskola Szövetség segített. Rendeztünk hímzőkiállítást szinte az egész Kárpát-medencei magyarság tájegységeinek anyagát felölelve. Volt orgonahangverseny, szélesvásznú filmvetítés, keresztyén könyvek árusítása, és természetesen a legfontosabb esemény minden este az evangélizáció volt, amit szabadtéren tartottunk, Mátyás Sándor, Csögör Orsolya és Taraczközi Gerzson szolgálatával.

Éreztük az áldást az evnagélizáción, és tapasztaltuk, hogy a programok nem voltak hiábavalóak, mert már érdeklődtek, hogy mikor lesz újra ilyen alkalom. Ha az Úr készít ilyen lehetőségeket számunkra, újra élni fogunk vele. Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a Dicsőség!

Nagy Zoltán Csaba lelkipásztor

Mezőnagymihály