Szabadtéri evangélizáció Szilvásváradon

Jó volt látni, hogyan baktatnak az idősek, hogyan szaladnak a gyermekek és sietnek a fiatalok, hogy elfoglalják helyüket a fák alatt, melyek árnyékot nyújtanak a meleg ellen.

Karászi Attila helyi lelkész köszöntő szavai után dr. Kádár Zsolt, egyházmegyénk esperese arról beszélt, hogy nemcsak a gazdaságban érezhető a válság. Válságban vannak az emberek lelkiképpen is. A családok széthullásának, a szeretet gyengülésének, a hit elvesztésének vagyunk nap mint nap tanúi. Éppen ezért szükség van az erős hitű, bizonyságtévő keresztyén emberekre, akik tudnak, mernek és akarnak imádkozni, és szerepet vállalnak a közösség formálásában.

Fejér Zoltán, a pácini gyülekezet lelkipásztora fiatalokkal érkezett az evangélizációra. Noé története alapján hirdette Isten igéjét. Mindannyian figyeltünk rá, mert megéreztük a hasonlóságot Noé ideje és a mai idők között. Az Úr Isten kegyelme abban az időben is fel volt kínálva minden embernek. Jelet is adott erre nézve az Úr. A jel a bárka volt, de senki nem hitte el, hogy lesz ítélet. Noé azonban családtagjaival együtt félte az Istent, látta a rengeteg bűnt, beállhatott volna azok sorába, akik élik fesztelenül a mindennapjaikat, de nem tette meg. Számára mindennél fontosabb volt az Isten hűsége. Hála az Istennek, hallottuk a prédikációban, hogy még mindig van lehetőségünk a megtérésre, az Istenhez fordulásra. Megtérni Jézus nélkül nem lehet. Azért szól ez a figyelmeztetés, mert a mi mennyei Atyánk senkit nem akar kizárni az üdvösségből. Bárcsak meghallanánk és megtapasztalnánk, mekkora ereje van az igaz hitnek, és a mi hitünk sokakat magával ragadna!

Az evangélizáló, sokakat elgondolkodtató igehirdetés után a felsőtárkányi gyülekezet Istent dicsőítő énekeit és a noszvaji gyülekezet énekkarának szolgálatát hallhattuk.

A templomdombról lefelé sétálva sokan beszélgettek a prédikációról, néhányan pedig hangos szóval, őszinte szívvel kívánták, bárcsak egyre többen hallanák meg és fogadnák el, hogy Isten szeret, és a mi üdvösségünket munkálja.

A parókián megterített asztalok vártak bennünket. A szilvásváradi gyülekezet vendégszeretetét ismét megtapasztalhattuk.

Isten áldását kérjük a gyülekezetekre és az azokban szolgálókra, lelkészekre és nem lelkészekre egyaránt, hogy Isten országa növekedjék mi közöttünk.

Papp Zsolt Endre lelkipásztor

Sály