Református Szeretetotthon Dóczi Antal, egykori ózdi lelkipásztor emlékére

Isten iránti hálaadással és örömmel adunk hírt arról, hogy az idősek otthona épületének belső felújítása befejeződött. Szeretettel várjuk azon időseink és hozzátartozóik érdeklődését, megkeresését, akik nappali ellátásra (idősek klubjában), vagy bentlakásra szeretnének jelentkezni.

Lehetőségünk van ideiglenes, átmeneti elhelyezésre is, ha egy család valamilyen okból nem tud szerette mellett lenni, akkor nálunk közösségben lehet, szeretettel vendégül látjuk hosszabb vagy rövidebb időre is.

Nincs szükség olyan orvosi igazolásra, mely a napi négy órán túli gondozás igényét igazolja. Elsőképpen azon testvéreink jelentkezését várjuk, akik még segítséggel képesek ellátni magukat. Intézményünk gyülekezeti és alapítványi fenntartásban működik. Biztosítjuk a hitélet gyakorlásának lehetőségét és lelkigondozói szeretettel vesszük körül idős testvéreinket. Szeretettel hívjuk és várjuk a gyülekezetek látogatását is, és minden érdeklődő megkeresését.

Elérhetőségeink:

Kapcsolattartó: Bundzik Attila református lelkipásztor

3600 Ózd, Virág u. 22.

Tel: 06-48-473-322

Mobil: 06-70-33-53-141

E-mail: bundzik@freemail.hu

Web: www.refozd.extra.hu

Bundzik Attila lelkipásztor