Megszólalnak a Tiszáninnen református harangjai - A monoki Kossuth-harang

Ezekkel a szavakkal kezdi dr. Hegyaljai Kiss Géza (1893-1966) monoki, majd bőcsi református lelkipásztor a „Monok története” című könyvét. Kossuth Lajos (1802-1894) Monokon, evangélikus családban született, és a hagyomány szerint a településhez legközelebb eső templomban, Tállyán keresztelték meg. Az anyakönyv megsemmisülése miatt a keresztelőről nem maradt fenn írásos dokumentum, de ennek ellenére a tállyai templom az evangélikus Kossuth-kultusz központi helyévé vált. A reformátusok Kossuth-kultusza nem köthető egyetlen központi épülethez, mert több kálvinista templomban találunk Kossuth Lajoshoz köthető emlékeket. A debreceni Nagytemplomban ereklyeként őrzik a kormányzó 1849-ben használt székét. A dabasi templomban az 1883-ban édesapja sírjára küldött koszorúja látható. Szintén egy koszorút őriznek a bánffyhunyadi református templomban, amellyel részt vettek a szabadságharc vezetőjének budapesti temetésén. A felsoroltak mellett a reformátusok Kossuth-kultuszának fontos emléke a monoki templom tornyában függő Kossuth-harang, amely a politikus halálának harmincadik évfordulójára készült. Az öntvény Hegyaljai Kiss Géza monoki szolgálati idejében készült. A lelkész az 1920-as és 30-as években a reformátusok körében élő Kossuth-kultusznak kiemelkedő ápolója volt, aki Árva Bethlen Katától Lorántffy Zsuzsán át Kossuth Lajosig a magyar protestantizmus számos kiemelkedő alakjának az életét megírta. A református templom Kossuth-harangjának művelődéstörténeti értékét növeli, hogy azon a kormányzó portréja is megtalálható. Az öntvény felirata a Máté evangéliumából vett bibliai idézetet tartalmaz: „ÚGY FÉNYLJÉK A TI VILÁGOSSÁGOTOK AZ EMBEREK ELŐTT, HOGY LÁSSÁK A TI JÓ CSELEKEDETEITEKET ÉS DICSŐITSÉK A TI MENNYEI ATYÁTOKAT”.
A közel száz kilós harang Szlezák László (1870-1953) budapesti harangöntő alkotása. A templom másik, 250 kg tömegű harangját Korrentsch Márk (1821-1868) öntötte Egerben, felirata: „ A MONOKI REFOMATA SZ. EGYHÁZ RÉSZÉRE KÖZKÖLTSÉGEN ÖNTETETT 1862”.
Millisits Máté