Napi lelki táplálék

1Jn 1,5–10

Napi Ige – Makay László András

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” 1Jn 1,5-10

Miért kellene ennyit foglalkoznunk a bűnnel? Nagyobb szükség lenne manapság valami bíztatásra, nem? Annyi baj van a világban és még most itt köztünk is ezzel kell foglalkozni? Hm. Látszólag teljesen jogos és megfontolandó ez az érvelés. Mégis félrevezet. Jézus Krisztus arra figyelmeztet minden alkalommal, hogy az Isten jóságát és szentségét kell komolyan venni. Komolyabban, mint eddig tettük. Ha így teszünk, akkor felnyílik a szemünk és Isten csodálatos világosságában meglátjuk bűneink realitását és súlyosságát. Akkor már nem lesz kedvünk sem, gyomrunk ahhoz, hogy kozmetikázzuk, mentegessük azokat. A hívő költő Lackfi János így ír erről nem szokványos megfogalmazásban:

„ Azt mondta, na cukorborsóim,

gyertek csak hozzám, ne is törődjetek

a bűneitekkel , cseppet sem érdekesek,

az vesse rátok az első követ,

aki bűntelen, én sem ítéllek el,

nem is olyan nagy dolog ez,

simán lehettek egyszerre bűnösök és szentek,

meg aztán olyan relatív ez az egész ,

ennek ez a bűn, ugye , másnak meg más …

Ja, nem. Azt mondta,

ha a kezed visz bűnbe, vágd le,

ha a szemed, szúrd ki,

jobb neked fél kézzel

vagy fél szemmel

bemenned az életre,

mint egészségesen a halálra. „

(Lackfi János: Bűnözés ( részlet) in: Lackfi János: #jóéjtpuszi , 20.o., Harmat Kiadó, Budapest, 2021)


Ima: Urunk, szeretnénk arcunkat és lelkünket is a Te világosságodban fürdetni, hogy minden fájdalom és szégyen, titkos bűn és szomorúság kimondható és megtagadható legyen! Tégy szabaddá ezektől minket! Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai