„Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok. Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi megbotránkoztató; aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.” 1Jn2,7-11.

Csodás ajándékot kaptunk a Mindenhatótól abban, hogy korunk technikai fejlettsége miatt sok százezer igehirdetéshez, magyarázathoz, óegyházi hitvalláshoz, régi gyülekezeti dokumentációkhoz hozzáférhetünk. Olyan nagy(szerű) a bizonyságok fellege, ami minket körülvesz, hogy a hit-remény-szeretet gond nélkül, vidáman erősödhet(ne) bennünk, igaz? Ahogy fellapozom a konfirmációmra kapott Bibliám és olvasom áldott emlékezetű lelkészem kézírásával a kopottas fakuló szöveget sok-sok emlék kerül elém. Ahogy régi fényképeket osztunk meg egymással egy nyári SDG táborról újabb emlékek áradnak elő. Ahogy egy régebben énekelt lelki ének hitvallása újra szíven talál. Ahogy hirtelen eszünkbe jut, hogy ki tanított egy-egy imádságot. János apostol olyan távlatokba állítja az új parancsolatot, ami Jézus jelenléte és élete nélkül érthetetlen és értelmetlen. Jézus jelenléte és élete viszont érthetővé és megélhetővé teszi. Az apostoli bíztatás és tanítás megmutatja, Jézus valóban betöltötte az isteni törvényt azzal, hogy az értelmét és esszenciáját mutatta meg. Legyen számunkra is életünk lényegét adó, meghatározó a régi-új parancs. „Új lesz a törvény, a régi lesz az új törvény, új lesz a törvény, az égi lesz az új törvény.” -énekli Ákos az Új Törvény című dalában. Bennünk is meg kell újulnia. Tegyük meg hát a mi részünket ezért!

Ima: Urunk, kopott vagy éppen hangzatos szavaink helyett adj szívünkbe Irántad való szeretetet! Könyörgünk azért, hogy elsőnek ez szólaljon meg életünkből és csak utána a szeretettel fertőtlenített, megtisztult mondataink! Ámen.